Ebben a sorozatban kiszemelünk egy gyártót terméket vagy termék kategóriát és röviden elmondjuk mi miért szeretjük. Nyújtunk hozzá némi könnyed történelmi és technikai áttekintést, így körítve és kiegészítve, hogy miért gondoljuk azt, amit.
A kaliforniai garázs cég
Mint közismert a legtöbb ma ismert nagy vállalat egy kis garázsból indult.
Nem volt ez másképpen Bill Hewlett és Dave Packard esetében sem.
Kaliforniában, Palo Altóban kezdték a pályafutásukat 1939-ben, mindössze 538 dollár befektetéssel.
Első sikeres termékük a HP200A elnevezésű precíziós audio oszcillátor volt.
Az 1940-es években egyike volt azon vállalatoknak, akik résztvettek a Szilícium-völgy technológiai központtá alakításában.
Sokan keverik -vagyis már csak keverték- őket a szebnapokat is megélt Packard Bell-el, azonban az egy teljesen külön álló cég, az Acer leány vállalata volt és semmi köze nincs a Hewlett-Packardhoz.
A HP szinte folyamatosan a Top 5 cég között vannak a laptop, számítástechnikai divíziókban.
Bal oldalon Bill Hewlett, jobb oldalon Dave Packard
Termékeik
Legtöbben laptopok vagy nyomtató formájában találkoztak vele. Azonban e mellett asztali számítógépeket, monitorokat és szinte mindenféle kiegészítőket gyártanak.
Lefedik az alsóbb belépő kategóriától a felsőkategóriás prémium szegmensig, a játékos (gamer) eszközökig a teljes palettát.
Mi elsősorban közép és felsőkategóriában érezzük erősnek őket.
Miért szeretjük?
Windows oldalon talán az egyetlen olyan gyártó, a megszűnt Sony (Vaio) mellett, akik az Apple-höz hasonlóan rengeteg időt és energiát fektetnek az elegáns, letisztult dizájn és az anyaghasználat megalkotásába.
Felsőkategóriás prémium eszközeik kifejezetten komoly üzletemberes megjelenésűek, mely mind hölgyeknek, mind uraknak szemet gyönyörködtető.
Egyes laptopjaik billentyűzetei is a legendás kopásmentes DuraKeys bevonattal látják el és kifejezetten jól használható touchpadeket alkalmaznak, ami Windows-os fronton nem annyira egyértelmű.
Szinte minden, ebben a szegmensbe tartozó gépüket komoly stressz tesztnek vetnek alá.
A teljesség igénye nélkül ilyenek a vibrációs tesztek, extrém hőmérsékletek, portesztek, leejtés tesztek, zsanér tesztek, billentyűzet tesztek…
Emellett a HP rendkívül kísérletező vállalat. Számtalan hibrid gépet is készítenek, melyekben például ötvözik a laptopokat és a tableteket. Nem ritka náluk a lecsatolható, vagy a teljesen visszahajtható kijelző.
Sorozatok
Az általunk forgalmazott HP eszközök általában 2 csapásirányon mozognak. Létezik az abszolút felsőkategóriának számító Elite széria és ennek az olcsósított változata a Pro széria.
Emellett találkozhattok a Folio sorozattal, ami minőségben az Elite szériát erősíti, azonban ez az UltraBook kategóriájuk.
Ez jelenti náluk a teljesen kompromisszum mentes gépeket. Itt helyezkednek el a csúcskategóriás gépek és munkaállomások (a munkaállomások 2013 óta már ZBook néven kerülnek forgalomba, melyeket a Lenovo ThinkPad szériája mellett használnak például az ISS űrállomáson is).
Majdhogynem 100%-ban fém, jellemzően alumínium és magnéziumötvözet kasztniba szerelt felsőkategóriás hardver elemek.
Ezek a gépek minden olyan technológiai fejlesztést tartalmaznak, amit a HP aktuálisan tud nyújtani. Áruk is ennek megfelelően magasabb.
Megjelenése a HP gépekhez hasonlóan Unisex és abszolút prémium érzetet kelt a használata.
Ha valaki hasonló filozófiai irányzatot, nagyjából ugyan azt a fajta anyaghasználatot keresi, amit az Apple használ, azoknak ezeket a gépeket javasoljuk.
Komponensek szintjén általában szinte mindent tud, amit az Elite/Folio széria.
Ugyan úgy felsőkategóriás hardver elemeket használnak, azonban itt már kihagynak olyan extra szolgáltatásokat, amik egyeseknek feleslegesen növelhetik az eszköz árát.
Anyag használatukat tekintve, itt már túlsúlyban vagy teljes egészében műanyag kasztnit használnak, azonban, mivel ez is az üzleti prémium szegmensnek készült, ezen elemek is messze felül teljesítenek az átlagosan megszokott műanyagokból építkező eszközökhöz képest.
Jellemzően ABS és egyéb műanyag ötvözeteket használnak igen vastag anyagvastagsággal, mely így ugyan úgy időtálló.
Színezése pedig szinte egyáltalán nem hajlamos a kopásra. (a korábbi 2009-2013 közötti ProBook szériákra ez még nem volt igaz, azok bizony tudtak kopni)
Megjelenésében ugyan azt a dizájnt kapta, mint az Elite széria.
Jellemzően alumínium és matt fekete színek jelennek meg, amik sokszor tapintásra is fémes érzetet keltenek.
Akik egy olcsóbb, de elegánsabb, megjelenésű laptopot keresnek, ami teljesítményben, minőségben is hozza az elvártat, azoknak nagyon jobb megoldást nem tudnánk mondani.
Sokszor tényleg nehéz megmondani, hogy a HP Pro szériája olcsósított lenne és egyáltalán nem sugall olcsó hatást.
Összegezzünk
Bevalljuk, hogy nekünk a szívünkhöz leginkább a HP által használt dizájn áll a legközelebb.
Szerintünk elképesztően szép darabokat gyártanak.
Emellett nagyon szeretjük az olyan gyártókat, akik szeretnek kísérletezni és nagyon kevés olyan cég van, akik annyira jó érzékkel teszik ezt, mint a Hewlett-Packard.
A szép dizájnnak azonban ára van. Egy ilyen gépet nem annyira javaslunk, mondjuk terepmunkára. Bár a helyét megállja, hiszen rendelkezik katonai szabvánnyal és extrém tesztekkel (nem véletlen az egyik kivételes gyártó a Lenovo mellett, akiknek az eszközeit űrállomásokon is használják), de az ilyen helyekre sokkal alkalmasabbnak látjuk a Dell egyes gépeit, de még inkább a Lenovo ThinkPad szériáját.
Azonban olyan helyre, ahol fontos a megjelenés (üzleti körökben, tanulóknak, irodai környezetben) vagy ahol nem igazán jön szóba a krumpliföldön, építkezésen vagy műhelyben való használat, mi a HP Elite/Folio vagy ProBook sorozatokat ajánljuk.
Nem azért, mert ne bírná ezt a fajta ’extrém’ igénybevételt, csak egyszerűen a megjelenésével szerintünk nem oda való.
Ez természetesen a hordozható eszközeikre érvényes. Asztali gépeiket, monitorjaikat szinte bármilyen körülmények között eltudjuk képzelni.